A bűvös kert

Mindenki régóta és nagy titkolózás közepette készülődött a jelmezbálra. A titkolózás eredményeként aztán rögtön akadt is jó néhány királyfi és királylány, akik egy ideig meglehetősen savanyúan szemlélték egymást. Aztán hamar tisztázódott, hogy például én és Anyu nem királyi ruhában pompáztunk, hanem elfnek, vagyis nemes erdei tündérnek öltöztünk. Így ezúttal elmaradt a trónviszály. Még Zizi kutyust is beöltöztettük egy jól sikerült farkas jelmezbe. Szóval minden izgalmasan indult, és még jobban folytatódott, ám amikor Anyu éppen a kezembe nyomta a nekem szánt emlékkönyvet, hatalmas zúgás-búgás támadt és meglehetősen színpadias külsőségek közepette megjelent egy hívatlan vendég. Egész pontosan lehetett tudni, hogy hívatlan mert a jövevény nagyot toppantott és így kiáltott
Én vagyok a Tizenharmadik Tündér s jaj nektek amiért nem hívtatok meg a bálba!
Az első tizenkettőt sem hívtuk!- vágta rá rosszat sejtve anyu és keze a műanyag díszkard markolatára csúszott.
Hiszen nem is ismerünk!- mondtam kicsit bátortalanul.
Hát épp ideje, hogy megismerjetek!- kiáltott fel a Tizenharmadik, akinek most esett le, hogy nem a megfelelő bálra toppantott be s most ezen még jobban felhúzta magát. - Megátkozlak titeket!!!!!!!!!!
Minden átoknak van ellenszere!- hallatszott egy kissé nyafogós hang- Ennek micsoda?
Nem tudom, hogy honnan ismered a törvényeinket- csikorogtatta a fogát- De tudd meg, hogy egyedül a Bűvös-kertben termő tulipán segíthet! Ja igen, hogy véletlenül se kerüljön a kezetekbe, Te leszel a Bűvös Kert őre, harcias ifjú hölgy!- ahogy kimondta ezeket a szavakat Anyu felé bökött a varázspálcájával.
Anyu előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Mikor ismét körbenézett, elbűvölő, különös vidékre esett a pillantása. Ami azt illeti meglehetősen különösen is érezte magát. Mintha... valami baj lenne. Valami nincs rendjén. Mintha nem lenne azonos önmagával. Próbálta felidézni, hogyan került oda, de semmi nem jutott az eszébe. Akkor arcokat igyekezett maga elé képzelni. Különösen egy bizonyos arcot... Ám hirtelen rádöbbent, hogy nem tudja, hogy honnan jött, nem tudja kicsoda, nem tud semmi mást, csak hogy miért van itt. Hiszen Ő a.... Magasra emelte borotvaéles kardját.
Kifelé a Bűvös Kertből, átkozott tolvajok!- bődült el és a kert kincseit szedegető mindenféle rendű és rangú, kisebb és nagyobb királyfiak, szegénylegények, kincssóvár törpék hanyatt-homlok menekültek a Bűvös Kert Őrének félelmetes haragja elől.
Idő közben én is csodálkozva pillantottam szét.
Hová csöppentem? - kérdeztem a nagy semmitől.
Ej, valami ostoba mesevilágba – ütötte meg a fülemet a nemrég hallott nyafogó hang.- Ez a Tizenharmadik teljesen összekutyálta a világokat.
Kutyulta!- javítottam ki gépiesen a hangot s közben kerestem, ki lehet az.
Mondom, hogy kutyálta- méltatlankodott a hang és kénytelen voltam elfogadni a tényt, hogy egy macskával társalgok. A Nővérem cicája az, Picúr.
Hát te tudsz beszélni?- nem hittem a fülemnek sem a szememnek.
Hát te érted amit mondok ?- gúnyolódott Picúr.- Mit kell úgy csodálkozni? Ha nem kérdezem meg, hogy mi az átok ellenszere...
Ó. Persze, a Bűvös Kert....Mondhatom sokra megyünk vele, ha egyszer soha hírét sem hallottuk-  mondtam kissé lelombozva.
Valaki csak akad ebben a világban aki útba tud igazítani! Ami engem illet már érzek is valamit- Picúr égnek emelte nedves cica orrát és szagolt.
Várj! Ne merészelj itt hagyni!- kiabáltam az állat után és hamarosan futólépésben követtem.
Hamarosan egy halászt láttunk megy a horizonton.
Segítsetek! - könyörgött a hal a halász kezében.- Teljesítem egy kívánságotokat, ha megmentitek az életem!
Ne higgyj ám neki tündér leány- szólt nyájasan a halász- egy ideje egyetlen kívánságomat sem teljesíti. Azért lesz belőle halászlé.
Az én kívánságom mindjárt teljesül- vigyorgott a macska.- az aranyhal egyetlen helyes felhasználási módja: a halászlé
Akkor sem volt szívem engedni, addig könyörögtem a halásznak míg szabadon nem engedte az aranyhalat.
Mentünk tovább egy dologra koncentrálva, kerestük a Bűvös Kertet. Közben folyamatosan hallgattam Picúr nyafogását, az indokolatlan jószívűségem miatt. Nem ezt szokta meg.
Jaj! Hallgass már el!- rivalltam rá végül- Bárcsak ne tudnál beszélni...
Bárcsak ne értenéd egy szavamat sem!-  csattant fel a macska.
Az út végén, melyen ballagtunk, egy ismerős arc tűnt fel, a farkasnak öltöztetett kutyusom!
Zizi! Hahó! Gyere ide! Gyorsan!
Mikor azonban odaért hozzánk egyből leakartam kapni a fejéről a farkasfejet. Bevallom, megijedtem, mikor az áll arcalól farkas szemet kellett néznem egy igazi farkassal. A most farkas testben raboskodó Zizi kutyám bánatosan felvonyított és elszaladt. Valami belemarkolt a szívembe, a fájdalom. Anyukám eltűnt, a nővérem otthon, a mi világunkban, a kutyusom farkassá változott ráadásul egy beszélő macska tépi az idegeimet. A sírással küszködtem.
Na tessék- állapította meg Picúr- Mondom én, hogy ez a Tizenharmadik nagyon összekutyált mindent! Micsoda rossz szokás...
Hallgass! - ripakodtam rá, talán a vártnál indulatosabban.- Sose találjuk meg a Bűvös Kertet- mondtam elpityeredve.- Mindenki itt marad elvarázsolva!
Te például nem is vagy elvarázsolva- mutatott rá a tényre Picúr.
Dehogynem! A világ legundokabb macskájával kell járnom egy teljesen ismeretlen világot és még Anyu sincs itt! Pedig azt írta az emlékkönyvbe...
Jaj ne siránkozz már annyit- vágott közbe Picúr. -Inkább nézzük meg mi lehet ebben a palackban!
Mutatott Picúr egy palackra. A palackban történetesen egy aprócska dzsinn lapult, aki készségesen hordta eléjük az egyik icipici kastélyt a másik után. Ám amikor Picúr megjegyezte, hogy ez azért nem látszik valami jaj, de hasznos varázstudománynak a dzsinn sértődötten visszabújt palackjának mélyére. A távolból megpillantottunk a jelmezbálról egy medvét, ám Zizivel történt kaland után inkább nem szólongattuk tovább s nem mentünk hozzá közelebb.
Mikor ránk esteledett és kimerülten elaludtam Picur elment felderítő útra.
Szia törpe- vetette oda útközben egy színjátszó törpének.
Hát te látsz engem? -  kérdezte meghökkenten.
Nahát, micsoda nap!- csóválta fejét a cicus- Mindenki meglepődik a legtermészetesebb dolgokon. Hát hogy ne látnálak, ha egyszer itt vagy?!
Na jó, jó, de rajtam van a láthatatlanná tévő köpeny, és... Mond, tényleg látsz?
Na ja, a macskáknak híresen jó a szemük- magyarázta Picúr.
Sajna nem csak a macskáknak- sóhajtott a törpe- itt ez a kincsekkel teli kert és akárhányszor megpróbálok beosonni, azonnal felfedez a kertet őrző vadonatúj szörnyeteg. Az imént is alig tudtam eliszkolni!
Kert? Vadonatúj szörnyeteg?! Hurrá! Ez az!- azzal a jól nevelt macska ott hagyta a törpöt és rohant hozzám.
Merci! Mercike! Ébredj már!- zihált a macska- Megvan a Bűvös Kert! Tehát a tulipán is!
Elképesztő gyorsasággal pattantam fel és szaladtunk is.
Ám van egy kis gond- lihegte Picúr és a háta mögé lesett, ahol épp ott loholt a nyomukban a felbőszült szörnyeteg:
Én vagyok a Bűvös Kert őrzője s jaj annak, aki akár csak porszemet is elmerészel vinnni innen!
Na tessék- dünnyögte az imént látott törpe- Micsoda kapzsiság!
Ekkor már nem érdekelt semmi, s a szörny elé álltam.
Várj egy pillanatra!- mondtam
Arról szó sem lehet! Most véged!- toporzékolt a szörny.
Jó csak előbb vess egy pillantást erre a könyvre- kinyitottam az emlékkönyvet és a szörny orra alá dugtam. A tekintete automatikusan a szövegre siklott s böngészni kezdte a betűket.
„Mercikém- olvasta hangosan- akárhol és akármilyen alakban, újra és újra megtaláljuk egymást és mindig barátok maradunk! Szeretettel és őszinte barátsággal: Anyu”- Ekkor mocorogni kezdtek benne az emlékek. Tétován felemelte nagy szőrös fejét- De hát.. te... én...
Jaj Anyu, hogy lehetsz ilyen nehéz fejű?- Ásított Picúr és a levegőbe suhintott a tulipánnal.
Megtört az átok!
De ez nem csak a tulipánnak köszönhető- mondta Anyu és én persze mosolyogva bólogattam.
Picúr ásított és nyávogott valamit.
Csodálkozva meredt rá Anyu.
Nahát, hogy nyávog ez a macska!- állapította meg nagy bölcselkedve.
Csak tudnám én hogy kerülök ide- motyogta a törpe, akit immár nem láttunk.
Mindenesetre Anyu és én épp arról beszélgettünk, hogy milyen jól sikerültek a jelmezek és közben mind ketten arra gondoltunk, hogy a Bűvös Kertben esett kaland csak megerősítette bennünk a szeretetet, az egymás felé kölcsönösen nyújtott bizalmat és az önzetlen barátság tiszta, csodálatos érzését, ami köztem és Anyukám között alakult ki!