A vad sárkány

Az én sárkányom nem olyan közönséges sárkány, mint a többi. Igaz, hét feje van, mint bárki másnak, lángot is tud fújni, elég félelmetes is. Még óvódás voltam, amikor megismerkedtünk. A sárkány kezes bárányként simúlt hozzám rögtön az elején, s azóta is gazdájaként szeret. Mindenben szót fogad nekem, együtt játszunk, együtt alszunk. A lakásomban lakik velem és Anyuval az Előd utcában. Most, hogy megint vége a nyárnak és iskolába járok, együtt is tanulnánk, de a sárkány megbetegedett november elején. Sőt kórházba került. Na, nem azért, mert születésétől fogva lila a színe, ami talán kezelésre szorulna. Nem. Egészen másért. Az történt ugyanis, hogy amíg nem voltam otthon, a sárkány nagyon unatkozott. Elszokott már az egyedülléttől, mert sosem hagytam magára. Most is csak azért mert egy barátomhoz mentem, akit a sárkány nem nagyon szeretett, így inkább otthon maradt. Először labdázott, majd festegetett, végül különböző méretű és színű lángokat fújogatott. Mikor majdnem meggyulladt a függöny gyorsan abbahagyta, mert eszébe jutott, hogy a lakásban nem szabad tüzet fújnia.... Szörnyen unatkozott. Végül is kapta magát, kirepült az ablakon. Szállt, szállt, míg egy óriás hegy lábánál egy kastélyhoz nem ért. A kastély ablakán egy szépséges királylány nézegetett. A sárkány odarepült, karmai közé kapta, s már vitte is. Mire a kastély népe előszaladt a királylány sikoltozására, addigra már messze jártak. A nagy hegy tetején talált egy barlangot.
Sárkánybarlang!- rikkantotta boldogan.
Leszállt, óvatosan letette a királylányt, aki rémületében nem is próbált meg menekülni. A sárkány elégedetten dörzsölte a mancsát.
Barlangom van, királylányt raboltam, igazi vad sárkány lettem!
Közben lassan hazaértem. Amikor a megszokott füttyjelemre nem jött elő a sárkány, keresni kezdtem. Megnéztem az összes búvóhelyén ahova elszoktunk bújni. Szekrényben, ládában, még a lekváros bödönben is, de sehol nem találtam. Kezdtem megijedni. Kerestem, kerestem egész délután. Este sírva feküdtem le és nem is tudtam elaludni. Éjféltájt kopogtak az ablakon.
A párnámért jöttem- magyarázta a sárkány.- Nem tudok azokon a kemény köveken aludni. Ja, meg kártya is kellene, mert a királylány kártyázni akar.
Álmosan pislogtam ki a fejemből.
Mit beszélsz?!- kérdeztem értetlenkedve.
Vad sárkány lettem egy hegyi barlangban, királylányt is raboltam! Gyere velem, nézd meg!
Habozás nélkül felpattantam a hátára és már repültünk is.
Látod azt a nagy hegyet? Annak a tetején van a barlangom- mondta a sárkányom.
De nicsak!
Egy magányos lovas tartott a barlang felé. Egyik kezében lámpás volt, ám a másikban...! Irdatlan nagy sárkányölő kard.
A királyfi volt a magányos lovas, hírét vette, hogy a királylányt elrabolták, s jött kiszabadítani.
Jujujj! - rémüldözött Sárki- Ennek a fele se tréfa!
Nem bizony!- kiáltotta a királyfi, s kihúzta a hüvelyéből a kardját.
Védd magad, bestia!- üvöltötte a királyfi.
Azzal rárontott a sárkányra. Fejbe verte a nagy sárkányölő kardjának boldogabbik végével.
Sárki szó nélkül eldőlt.
Jaj! A sárkány! Orvost- rohant ki a barlangból a királylány.
Kétségbe esetten zokogni kezdtem.
ÉBREDJ FEL! Ébredj fel, drága barátom!- kiabáltam könnyáztatta arccal.
A királyfi bambán nézett.
Ne öljem meg?- kérdezte
Dehogy ölöd meg te, ostoba! Add ide a kardodat!- kiáltotta a királylány. A királyfi halálra váltan engedelmeskedett.
A királylány a hideg vasat az ütés helyén dudorodó púpra tette.
Orvos kell ide mégis!- rivalltam rá ködfátyolos szemem mögül a királyfira. Azzal a mit sem értő, bűntudatos királyfi elvágtatott.
Hamarosan lehetett hallani a mentő szirénáját. Az orvos gondosan megvizsgálta az ájult sárkányt.
Nagy baj nincs, de azért beutalom a kórházba. Alaposan ki kell vizsgálnom.
Kórházba ???- ült fel Sárki a hordágyon.- Tán még injekciót is kapok?
Föléledt!- ujjongtam vidáman.
A királylány is boldogan mosolygott, csak a királyfi igyekezett levegővé válni. Az orvos szigorúan kijelentette, hogy a sárkánynak kerülni kell a beszédet, az izgalmakat és a mozgást. Ápolásra szorul, könnyen lehetnek akár belső sérülései is. A mentő szirénája csak úgy visszhangzott a hegyekben.
Neve? Kora? Lakhelye?- kérdezte egy szigorú arcú nővér a kórházban.
Mikor meghallotta, hogy a sárkány 120 éves, át akarta küldeni a másik kórházba a felnőttek közé. Nagyon csodálkozott mikor kiderült, hogy a sárkányoknál másképpen van az ilyesmi és az én kis Sárkim még gyerek. Egy nagy kórteremben kapott helyet, egy szép tiszta ágyon. S mikor én és a királylány meglátogattuk, már nagyon jól volt ( a királyfi csak egy tábla csokit küldött). A beteg gyerekekkel mesemondó-versenyt rendeztünk, sőt egyik-másikat el is játszottuk. Mindenki nagyon megszerette Sárkit, a nővérek el is nevezték mesemondó sárkánynak. Ő pedig a kérésemre megfogadta, hogy nem szökik el soha többé, nem lesz vadsárkány, és ha néha-néha unatkozna, visszajön majd a kórházba mesélni.